coaching@agneskaszas.com

blog

Blog

Stresszorok – Stresszoldás kívül és belül

Akkor most a stressz-reakciót kiváltó stresszor mindenkiből ugyanazt váltja ki? Vagy vannak olyan tényezők, amelyek csak rám hatnak, és másra nem? Vagy hatnak ugyan másra is, de teljesen másképp. Ez hogy van?

Ebben a cikkben szemügyre vesszük a stresszorokat és azt, hogy miért fontos, hogy megértsük, hogyan és mit aktivizálnak bennünk. 

Ha megérted a saját stresszoraidat, akkor tudni fogod, mik azok a “nyomógombok”, amelyek nálad különösen erősen váltják ki a stressz-reakciót. Ha pedig ezt tudod, akkor az egész stresszkezelés is könnyebbé válik. Úgyhogy megéri ezzel is foglalkozni egy kicsit. 

Szóval mik azok a stresszorok? Melyek azok a tényezők, amelyek valamilyen láthatatlan módon kiváltják bennünk a stressz reakciót?

Mi lehet stresszor? Gyakorlatilag bármi. 

Vannak olyan stresszorok, amelyekről általában mindannyian azt gondoljuk: ez bizony stresszt vált ki. Ilyen pl. egy baleset – akkor is, ha velünk történik, akkor is, ha egy szerettünkkel. Ilyen egy komoly veszekedés, konfliktus, a munkahely elvesztése, a gyász vagy egyéb traumák. 

Ezekre úgy tekintünk, hogy aki ilyesmin megy keresztül, ott valóban érthető, és jogos, ha az érintett “stresszes”.  

A túlélésünk érdekében úgy vagyunk bedrótozva, hogy bizonyos dolgokat mindannyian – vagy túlnyomó többségünk – veszélyesnek érzékelünk. Pl. természetes, hogy mindenki biztosan fokozott óvatossággal és figyelemmel – ha éppen nem rettegéssel telve sétálna egy szikla peremén. – Ha egyáltalán odamerészkedik. 

Vannak azonban olyan stresszorok, amelyek más-más embernél más-más intenzitású stressz-reakciót váltanak ki. 

Voltál már esetleg olyan helyzetben, hogy szemtanúja voltál egy közlekedési balesetnek, és míg te két napig nem tudtál aludni, annyira felzaklattak a látottak, a veled levő barátod két perc múlva már a következő hétre tervezett színházi est részleteit akarta volna megbeszélni veled? 

Vagy fordítva: egy indulatos beszélgetést végighallgatva te csak jót derülsz rajta magadban, hogy emberek miken képesek veszekedni, míg a munkatársad pár nap múlva azzal kopogtat be hozzád, hogy szeretné veled átbeszélni a múltkoriakat – te már nem is tudod, mire gondol – mert szerinte az ott elhangzó mondatok hosszú távon érintik a csapatotok működését és hatékonyságát. 

Hogy lehet ez? Ugyanazt az eseményt két ember másként éli meg, más következtetéseket von le belőle, más-más részlet ragad meg benne erőteljesebben, és másképp fog rá emlékezni.

Miért fontos ez? A stressz-reakció léte, intenzitása, formája, megélése egyéni. 

Egyéni, mert az információ, amit az idegrendszerünk befogad, először egy szűrőn megy keresztül. Ezt a szűrőt agyunk részben – a túlélésünk érdekében  – “készen kapta”, és az a célja, hogy ösztönösen, a tudatos gondolkodásnál gyorsabban felismerjük a veszélyes helyzeteket, és az üss vagy fuss automatizmussal reagálva életben maradjunk. Ez a legősibb szűrő az életben maradás kulcsa. 

Van azonban a szűrőnek egy olyan része, amelyet idegrendszerünk a korábbi tapasztalataink alapján állított össze. Hogyan? 

Egy élmény az agyunk számára sok-sok részletre bontható: a helyszín, a jelenlevő emberek, az aktuális hőérzetünk, illatok, ízek, a tapintás által érzékelt dolgok, a hangok mind-mind összetevők. Olyan, mint egy színdarab szereplői és díszletei: összességükben alkotják az élményt. 

Az élményünkről az agy egyfajta lenyomatot, pillanatképet készít. Elhelyezi valahol  a már korábban megtapasztalt élmények archívumában, összekapcsolja minden lehetséges hasonló eseménnyel, helyzettel. Ez az asszociáció a tanulásunk alapja. így kapcsolunk össze tudatosan - és nem tudatosan - adatokat.

Visszatérve a stresszre: az agyunk azt is eltárolja, hogy egy adott élmény számunkra inkább pozitív vagy inkább negatív volt. 

Minden valaha megtapasztalt élményünk – akár emlékszünk rá tudatosan, akár nem – gondosan elraktározódott az agyunkban mint egy tökéletes archívumban. Az események – saját szubjektív megélésünk függvényében – pozitív vagy negatív előjelet kaptak aszerint, hogy inkább jónak, vagy inkább nehéznek, fájdalmasnak éltük meg. A pozitív előjelűek biztonságosak, a negatív előjelűek veszélyesnek minősülnek ebben a letisztult kategorizálási rendszerben.

Az agyunk asszociatíve dolgozza fel az információt: a hasonló helyzeteket hasonló kategóriákba helyezi.

Vegyünk egy példát: gyerekkoromban ért egy biciklibaleset, mert egy kutya megijesztett. Az agyunk ennek a tapasztalatnak a pillanatképéről egy lenyomatot készít. Ennek a lenyomatnak része a bicikli, a kutya, az útvonal, az adott időjárás, a helyszín: minden részlet, hihetetlen pontossággal. Mivel nem volt jó élmény, az idegrendszer elhelyezi a lenyomatot a „veszélyes” mappában.

Évek telnek el. Egy nap kimegyek biciklizni, és azon kapom magam, hogy ahelyett, hogy élvezném a jó időt és gyönyörködnék a tájban, feszült vagyok, és valami rossz érzés kerített hatalmába. Nem is értem, hogy mi ütött belém.

Egy ilyen helyzet oka könnyen lehet az a tény, hogy az agyunk számára korábbról – egy nem kellemes tapasztalatból – ismert helyzet bekapcsolja az „óvatossági üzemmódot”, mert ugyan mi már nem emlékszünk tudatosan, vagy nem tulajdonítunk neki ekkora jelentőséget, de az agyunk számára a képlet egyszerű:  a régi lenyomaton ott a bicikli, ott a napsütéses idő, ott van az a tény, hogy egyedül vagyok, és ennyi elég is ahhoz, hogy egy kis félelmet becsempésszen a megélésünkbe.

 Ugyanígy, ha valakivel egy komoly konfliktusom volt egy olyan szobában, ahol a szőnyeg kék színű volt, az agyam nem csupán azt tárolja el, hogy kihez kötődik a rossz érzés, vagy mi volt a veszekedés témája, hanem pontosan regisztrálja a szőnyeg színét, a szoba levegőjének illatát, és azt is, ha volt valamilyen zaj a háttérben.

Elképzelhető, hogy ha ez a konfliktus mély nyomokat hagyott bennem, akkor 10 év múlva, amikor egy olyan terembe lépek, és mondjuk pont egy megbeszélés helyszínére érkeztem, talán a magam számára is érthetetlen módon vagy aránytalan mértékben leszek feszült vagy esetlen, egyszerűen nem érzem magam komfortosan a helyzetben, és nem értem, miért.

Így próbál az agy minket megvédeni az ő szűrője szerint valós veszélyektől, és arra terelget, hogy a komfortzónánk biztonságában maradjunk.

Ha tehát ki akarunk innen lépni, akkor bizony fel kell tűrni az ingujjunkat.

A saját egyéni stresszoraim felismerése abban segíthet, hogy – ha lehet, megelőzzem -, vagy legalább hamarabb észleljem a kiváltott stressz-reakciót és így könnyebben, gyorsabban tudjam azt kezelni, oldani. 

Fontos azt is tudatosítani, hogy ha még a saját stresszoraink is lehetnek meglepő apróságok, azt még nehezebb fülön csípni, hogy a másik embernél “mi nyomja be a gombot. 

A stresszorok felismerése tehát fontos része a stressz-kezelésnek. 

Ezek azok a nyomógombok, amelyeknek köszönhetően – a stressz részeként – pillanatokon belül automata üzemmódba kerülünk, amelyben viselkedésünk egy már ismert vágányon halad tovább – a változtatás esélye nélkül. 

A stresszorok felismerése, esetleg azok összekapcsolódó láncolatának feltérképezése izgalmas detektív-munka lehet – akkor is, ha sok minden továbbra is rejtve marad a tudatunk mélyén. 

Ez is az önismereti út része, amelyen már sok ügyfelemet kísértem hosszabb-rövidebb szakaszon. Ha benned is felmerül  néha a kérdés, hogy egy-egy helyzetben miért is viselkedsz adott módon, és miért nem sikerül máshogyan dönteni, lépni, szólni, akkor érdemes lehet ezen a vonalon elindulni.

Kaszás Ágnes vagyok

coach

A Be on fire, don’t burn out! Fenntartható energaimenedzsment (nem csak) vezetőknek program megálmodója.
Örülök, hogy itt vagy! Nézz szét oldalamon, és ha kérdésed lenne hozzám, lépj velem kapcsolatba!

Youtube közösség

Amiért más pénzt kér én ingyen megosztom veled Youtube-on.

Csatlakozz az 5000 fős közösségünkbe!

Kövess engem!

olvastad már?

További bejegyzések

Kiégés és stressz kapcsolata

Minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár, ugye?  Azaz: minden kiégett ember stresszes, de nem mindenki ég ki, aki …

elolvasom

Miért legyen a stresszkezelés rutin?

A stressz fogalmának meghatározásakor láttuk, hogy a stressz-reakciónak van egy kezdőpontja, egy kiteljesedése, és egy lezárása, amikor agyunk (úgy) érzékeli, …

elolvasom

A stresszkezelés és a hatékonyság összefüggése

Distressz hatása alatt a tudatunk némiképp beszűkül, és nem férünk hozzá a teljes kapacitásunkhoz.  Mivel agyunk biztonságra törekszik, ilyenkor jellemzően …

elolvasom