A stressz fogalmának megalkotója Selye János szerint a stressz a test nem specifikus válasza a testet ért igénybevételekre. A stressz tehát egy válaszreakció valamire, ami behatásként éri az idegrendszerünket.
Amikor stresszről beszélünk, elsősorban valami negatív, lehúzó, rossz dologra gondolunk. De vajon tényleg annyira szörnyű dolog a stressz?
Rendszeresen kapom ezt a megjegyzést, a tréningeken: “Ági, de most komolyan, ha nem lenne stressz az életemben, meghalnék az unalomtól”. És tényleg, a stressz valóban az életnek a velejárója, része kiiktathatatlan. A jó hír az, hogy nemcsak negatív, hanem pozitív stimuláló stresszről is beszélhetünk, amit bizonyára te is megéltél már olyan helyzetekben, ahol az a kellemes feszültség valami jó lendületet adott neked, amivel tudtál haladni, előrelépni a dolgaidban.
A szakirodalom a stressznek ezt a két fajtáját megkülönbözteti, a pozitív stresszt eustressznek, a negatív kimerítő stresszt distressznek nevezik. Amikor stresszoldásról beszélünk, akkor elsősorban a distresszről és annak a negatív hatásainak az enyhítéséről fogunk beszélni.
Tehát a stressz egy válaszreakció, amit a stresszor vált ki.
Mi minden lehet stresszor? Stresszor lehet a minket körülvevő körülmények egész sora: Zaj, a környezetünk, akár egy kolléga, akivel nehezebben jövünk ki, az időjárás, közlekedés, a lakókörnyezetünk, a szomszédok, vagy akár a munkakörülmények.
Stresszor lehet egy adott élethelyzet is: Költözés, új munkakör vállalása, válás.
De figyelem! Stresszor lehet egy olyan élethelyzet is, amire általában örömmel tekintünk, várakozással. Például egy esküvő megszervezése, egy új munkahelyen, egy új pozíció kezdése, vagy akár egy családi esemény rendezése.
Vannak belső stresszoraink. Ezek a saját gondolataink, félelmeink, szorongásaink, amelyek mind-mind ugyanúgy kiváltják a testünknek a válaszreakcióját.
Ezen kívül stresszor lehet a táplálkozás, a mozgáshiány, vagy gondoljunk csak a különböző élelmiszerekre való érzékenységek, allergiák kategóriájára, ez mind-mind stresszt vált ki a szervezetünkből.
A stressz tehát életünk természetes velejárója, és nem is akarnánk kiiktatni, mert nagyon fontos célt szolgál: a túlélésünket.
Amikor az idegrendszerünk azt érzékeli, hogy veszélyben vagyunk, akkor mindent alárendel annak a célnak, hogy életben maradjunk.
Vegyünk egy példát az állatvilágból. Az antilopot megtámadja az oroszlán. Az antilop futni kezd, minden idegszála megfeszül, az izmaival azon dolgozik, hogy minél gyorsabban elmeneküljön a ragadozótól.
Amíg menekül, egyetlen fő fókusza van: életben maradni. Hogyha sikeresen elég messze futott, elég gyorsan és az oroszlán eltűnt a láthatárról, akkor az antilop megáll, lelassít, leheveredik, kipiheni ezt a nagy futást. Nagyon gyakran ez a pihenés remegéssel jár, és a testéből a stressz hatása alatt felgyűlt méreganyagok távoznak ez alatt a regenerálódási időszak alatt.
Mi a helyzet velünk?
Az idegrendszerünk a hétköznapok során körülbelül öt percenként úgy érzékeli, mintha megtámadna minket egy oroszlán. Csörög a telefon, késünk a projekttel, szaladnunk kell valahova, lekéssük a buszt, satöbbi. Az antiloppal ellentétben viszont mi nem állunk meg egy-egy ilyen regenerálódásra, nincs idő a két stresszreakció között pihenni, kilazulni, nincs idő a szervezetnek regenerálódni, megszabadulni a méreganyagoktól, hanem szinte egyik stresszből esünk át a másikba.
A stressz reakció célja a túlélés, de normálisan az életünket valóban veszélyeztető helyzet nagyon ritka. Nem a mindennapjainknak a szerves része.
A stresszreakcióra úgy is tekinthetünk, mint az ókori Római Birodalomban a diktátor szerepére. Az ókori Rómában a köztársaság idején létezett az diktátor intézménye. Ez az intézmény azt a célt szolgálta, hogy ha a birodalom léte veszélyben forgott, akkor ahelyett, hogy minden kérdésről a szenátusban szavaztak volna, és mindent megvitattak volna, kineveztek egy embert, akit teljhatalommal ruháztak fel hat hónapra, és az volt a feladata és az ő felelőssége, hogy a birodalom létét fenyegető veszélyt elhárítsa.
A mechanizmus hasonló: egy kifejezetten a veszélyre fókuszáló üzemmód ideiglenes. Azt a célt szolgálja, hogy megszabaduljunk a veszélyhelyzetből.
Azért hoztam ezt a két példát, hogy lásd, a stressz önmagában nem rossz, a stressz szükséges, de a stressz mennyisége és az az intenzitás, amennyire ki vagyunk téve ennek a hatásnak, az az, amin érdemes dolgozni, érdemes csökkenteni, érdemes minimalizálni.
Mit okoz a stressz az idegrendszerben? Mik a stressz által kiváltott automatikus, zsigeri reakcióink?
Az oroszlános példánál maradva: ha egy olyan helyzetben találom magam, ahol úgy érzem, van bennem elég erő, ügyesség, bátorság arra, hogy megküzdjek az adott nehézséggel, akkor minden idegszálam ebben fog engem segíteni. Ez az úgynevezett üss reakció.
Mi van akkor, ha – mint az antilop- , felmérem, hogy a – szimbolikus – oroszlánnal szemben nem sok esélyem van, tehát az a legbiztosabb, hogyha megpróbálom menekülőre fogni a dolgot. Elfutok, ez a második opció.
Van egy harmadik lehetőség is, amiről kevesebbet beszélünk, pedig igen gyakori tünet. Ez a lefagyás. Képzeld el, hogy bent vagy egy barlangban, aminek egy kijárata van, ami egyben a bejárat is. Ennél a bejáratnál egyszer csak megjelenik egy oroszlán. Mi a teendő ebben a helyzetben? Ha úgy méred fel, hogy küzdelemben nem sok esélyed lenne, viszont elmenekülni sem nagyon lehet, mert elállja a menekülő utat az oroszlán, akkor az egyetlen esélyed az, hogy megpróbálsz szinte láthatatlanná válni. Még a levegőt is visszatartod, és a falhoz lapulva meg sem moccansz, remélve, hogy az oroszlán mihamarabb úgy dönt, továbbáll.
Ezek azok a helyzetek, amikor talán nem is érted, hogy miért, olyan állapotban találod magad, hogy meg sem tudsz szólalni, esetleg elakad a szavad. Lehet, hogy megéltél ilyet egy fontosabb vizsgán, vagy egy megbeszélésen.
Nem egy kellemes helyzet, de tudnod kell, hogy az agyad azért reagál így, mert abban a pillanatban, ez tűnik a legbiztonságosabb, így a legjobb megoldásnak.
Stressz hatása alatt a képességeink bizonyos értelemben korlátozódnak, beszűkülnek, nem férünk hozzá minden kapacitásunkhoz. Nem férünk hozzá ahhoz a logikus gondolkodási képességünkhöz, aminek segítségével nyugodt körülmények között elgondolkozunk a lehetséges megoldásokon, majd választunk egy opciót.
Stressz hatása alatt az agyunk visszanyúl a jól bevált, ismert működési módokhoz. Nem variál, nem talál fel új dolgokat, hanem a meglevő készletből választ. Vagy szembe megyünk, ütünk, konfrontálódunk, vagy menekülőre fogjuk, vagy lefagyunk. Nincs kreatív újítási opció.
Összefoglalva tehát a stressz az életünknek egy természetes velejárója, a testnek egy természetes válaszreakciója, ami értünk van – de nem mindig szeretjük megélni.
Többnyire úgy tapasztaljuk meg a stresszt, hogy annak áldozatai vagyunk.
A jó hír az, hogy a stressz negatív hatása csökkenthető, kezelhető, minimalizálható.
