Minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár, ugye? Azaz: minden kiégett ember stresszes, de nem mindenki ég ki, aki stresszel. Mi itt az összefüggés? Hogyan kapcsolódik össze ez a két fogalom?
Ahogy a mottómban megfogalmaztam: Be on fire, don’t burn out. Élj tűzzel, ne égj ki!
A kiégést a WHO úgy határozza meg, mint egy olyan tünetegyüttest, amelynek kiváltó okainak egyike a “krónikus, nem kezelt munkahelyi stressz”
Burn-out an „occupational phenomenon”: International Classification of Diseases
Burn-out is included in the 11th Revision of the International Classification of Diseases (ICD-11) as an occupational phenomenon. It is not classified as a medical condition.
It is described in the chapter: ‘Factors influencing health status or contact with health services’ – which includes reasons for which people contact health services but that are not classed as illnesses or health conditions.
Burn-out is defined in ICD-11 as follows:
“Burn-out is a syndrome conceptualized as resulting from chronic workplace stress that has not been successfully managed. It is characterized by three dimensions:
- feelings of energy depletion or exhaustion;
- increased mental distance from one’s job, or feelings of negativism or cynicism related to one’s job; and
- reduced professional efficacy.
Burn-out refers specifically to phenomena in the occupational context and should not be applied to describe experiences in other areas of life.”
A krónikus stressz tehát egyértelműen kulcs elem a kiégés kialakulásában.
Amikor krónikus stresszre gondolunk, többnyire az a kép jelenik meg előttünk, ahogyan egy hajdan lelkes munkavállaló már csak nagy szenvedések árán képes teljesíteni a napi feladatait, és semmi örömét nem leli a munkájában.
Nagyon fontos tudatosítani, hogy a krónikus stressz nem csak negatív stresszt, distresszt jelenthet!
A pozitív és a negatív stressz közti különbséggel egy korábbi cikkben foglalkoztam.
Kiégni csak az tud, aki egyszer képes volt lángolni. Nincs kiégés lángolás, lelkesedés, szenvedélyesen végzett tevékenység nélkül.
Az öröm érzése, a lelkesedéssel végzett munka öröme által kiváltott pozitívan megélt eustressz is stressz. Ha nem kezeljük, hosszú távon ennek is megfizetjük az árát.
Ez a jelenség nagyon gyakori a segítő foglalkozást végzők körében, mint pl. orvosok, ápolók, tanárok, pedagógusok. A tevékenységükhöz kapcsolódik egy olyan illúzió, amely szerint ezek az emberek már abból visszatöltődnek, hogy segíthettek. Ez részben valóban így is van. Minden olyan terület, ahol intenzív a visszacsatolás, a munka eredménye látható, tapasztalható minden nap, és sok szépséget rejt, feltölti a lelket, és elégedettség-érzést ad, értelmet a mindennapjainknak.
Az illúzió az, hogy ennek az elégedett, kiteljesedett állapotnak folyamatosan fenn kell állnia: mintha bizonyos foglalkozásokat körbelengene az a kimondott-kimondatlan elvárás, hogy az azt végzőknek mindig lelkesnek és kiegyensúlyozottnak kellene lenniük. Ez az elvárás lehet külső és belső is.
Akik tanárként, segítőként, gyógyítóként dolgoznak, nagyon gyakran azonosulnak azzal a szereppel, amelyhez az elvárás-készlet is kapcsolódik. Az azonosulás kockázata az, hogy maguknak sem könnyen vallják be, hogy fáradnak, hiszen ők “szeretik a munkájukat”, “imádják, amit csinálnak”, és “nekik ez a hivatásuk”. Ki kell mondani: a hivatásunk nem hív arra, hogy teljesen kiégessük magunkat.
A krónikus stressz tehát megjelenhet distresszként és eustresszként is.
Ez utóbbi esetben még nehezebb felismerni az érintettséget – és még nagyobb a környezetében élők felelőssége abban, hogy odafigyeljenek rá, és felhívják a figyelmét arra, hogy a regenerálódásra is kell időt szánni.
A lelkesedés miatt túlpörgetett ember ugyanúgy nem veszi észre, hogy túlpörgött, mint aki a hatalmas nyomás alatt túlélve nem érzékeli, hogy a saját határait már jócskán meghaladta. A munkában megélt megható, felemelő pillanatok azt erősíthetik benne: “nekem itt a helyem, itt fontos vagyok, számít, amit teszek”. Amikor pedig fárad, könnyen egyfajta identitásválság alakulhat ki: “Én nem lehetek fáradt, hiszen szeretem a munkámat, és mindenki azt mondja, hogy milyen jó vagyok abban, amit csinálok, és mennyi szeretetet kapok, amiből töltődhetek!”
A kiégésnél hangsúlyoztam: a legelkötelezettebbek vannak célkeresztben. Kimerültségüket nem egy kezelendő tünetnek élik meg, hanem áldozatos munkájuk egyik velejáróját.
Ez a – nem tudatos – szerep szinte teljesen ellehetetleníti azt, hogy az érintett felismerje érintettségét.
A segítő szakma valóban az egyik legkitettebb kiégés szempontjából, mert a kezdeti eustressz túlzott mennyiségben és túl sokáig fennállva distresszbe fordul át, és kifejti negatív hatásait.
A másik fontos terület olyan tevékenységet érint, amelyről jellemzően nem gondoljuk, hogy stresszes: a kreatív alkotás.
A segítő foglalkozások esetében a töltekezés egyik fontos eleme az azonnali, de legalábbis rövidtávú, gyorsan jelentkező pozitív visszajelzés. A segítők folyamatosan kapcsolatban vannak egy vagy több másik emberrel, akinek a pozitív irányú fejlődése, gyógyulása feltöltő, erőt adó energiaforrás. Ha a segített meg is köszöni, és háláját szavakba önti, az még erőteljesebb töltődést biztosít.
A kreatív alkotók munkája jellemzően inkább magányos.
Az alkotás folyamatában sokszor egyedül vannak, és a megrendelő visszajelzése sem érkezik azonnal. Az egyedüllétnek megvan persze az az előnye, hiszen pl. kevesebb a munkatársakkal való konfliktus.
A krónikus stresszt itt is gyakran az az elvárás okozza, hogy neki folyamatosan egy adott szinten – minőségben, mennyiségben – kell(ene) teljesítenie, eredményt produkálnia.
A fenntartható energiamenedzsment lényeges eleme a stressz rendszeres oldása, hiszen enélkül a nem kezelt stressz előbb-utóbb arra kényszerít bennünket, hogy megálljunk. Ha addig nem tettük önszántunkból, majd megtesszük kényszerből.
