És mi van a kreatívokkal? Az alkotókkal, akik cikkeket írnak, kutatnak, grafikai elemeket szerkesztenek, rajzolnak, újragondolnak, festenek… a felsorolás nem teljes körű.
Ha kívülről szemléled ezt a népes tábort, könnyen azt gondolhatod:
“Ó, a boldog emberek a kreatív szakmában! Nyilván nem égnek ki, hiszen az alkotás a legmagasabb rendű tevékenység. Mindenki csak várja az ihletet, aztán amikor a múzsa homlokon csókolja, akkor nincs más dolga, mint átengedni magán a fentről érkező sugallatot, és már kész is a mű. Ők pedig elégedetten, hátradőlve gyönyörködhetnek.”
Kifáradni ezek alapján nincs okuk, így nyilván nem is éghetnek ki.
Vagy mégsem így van?
Hogy néz ki a kreatív alkotói folyamat belülről? Hát pont nem úgy, ahogy az előbb azt kikarikírozva megjelenítettem. Az alkotás folyamata komoly szellemi energiákat igényel. És a múzsa sajnos nagyon kiszámíthatatlanul bukkan fel. Úgyhogy, ha arra várna valaki, hogy majd jön az ihlet, akkor nagyon gyorsan bezárhatná a vállalkozását, megszüntethetné szolgáltatásait, mert jellemzően kevés megértésre talál a megbízóknál az a magyarázat, hogy nem jött az ihlet.
A kreatív munkafolyamatban jelenik meg talán a legerősebben annak a követelménye, hogy olyan állapotban tartsuk magunkat, hogy képesek legyünk fókuszáltan dolgozni. Képesek legyünk jelenlevő és múltban felbukkanó ötletekből ihletet meríteni, nem pedig passzív befogadó szerepben várakozni. Fontos, hogy itt nem arról van szó, hogy a tehetségtelenek kiégnek a nagy erőlködésben, a tehetségesek pedig folyton csak szárnyalnak és hírből sem ismerik a burnout szindrómát.
A tehetség nem tartja távol a kiégést. A probléma pont az, hogy létezik egy elvárás, egy illúzió, ami az alkotó munkát körüllengi. Mintha az csupa rózsaszín köd lenne. Egy folytonos könnyed tánc a flow-ban trillili-trallala, hiszen te csak rajzolsz, csak írogatsz, csak festegetsz, csak farigcsálsz. Ismerős?
A gond nem az, hogy ez az előítélet létezik, hanem az, hogy te is, aki alkotómunkából élsz, kisebb-nagyobb mértékben elhiszed. Legalábbis eleinte. Idővel aztán kialakul az a fegyelmezett rutin, amivel előkészíted magad arra, hogy képes legyél fókuszáltan dolgozni akkor is, ha aznap éppen nem jár arra a múzsa. A kulcs az, hogy az alkotói tevékenységedet és az ahhoz szükséges erőforrásokat a helyükön értékeld. Ha úgy gondolsz a munkádra, hogy csak írogatok, csak képeket nézegetek, csak szerkesztgetek, … akkor belső feszültség alakulhat ki benned akkor, amikor elkezdesz fáradni és nem tart ki tovább a lendület. “Hogy is éghetnék ki? Hiszen én csak írogatok. Mások, mások rendesen dolgoznak, irodában ülnek, bíróságon tárgyalnak, hidakat építenek, embereket gyógyítanak. Csupa fontos tevékenység. Én nem engedhetem meg magamnak, hogy kiégjek.”
Tehát a probléma az, hogy a kimerültség okának nem a saját energiaszinted csökkenését tekinted, hanem másokhoz próbálod mérni magad, olyanokhoz és olyan tevékenységekhez, amelyeket egyébként nem ismersz. Ebben az esetben a lendület visszatérését kívülről várod, nem pedig saját magadtól. Ha viszont tudatában vagy annak, hogy a munka, amit végzel, nagy energiaigényű, sokszor magányos és olyan típusú fegyelmezettséget és fókuszáltságot kíván, amely önmagában sok erőt vesz el, akkor meg tudod azt is érteni, hogy miért van neked látszólag nagyobb szükséged arra, hogy csak úgy sétálj, vagy csak pihenj. Nekem az a meggyőződésem, hogy aki írogat, meg szerkesztget, az pihengessen is.
Az alkotómunka lényege az, hogy a láthatatlanból láthatót varázsolsz. Ez igaz egy asztalosra is és egy íróra is. Ehhez pedig energia kell és nem is kevés. Nem mechanikusan ismételsz egy betanult folyamatot. Nem egy megadott sablon szerint haladsz, hanem még akkor is, ha vannak meghatározott szakmai irányok, megbízói igények, amelyeket tiszteletben kell tartanod.
Folyamatosan mérlegelsz és döntesz arról, hogy ez a szó legyen, vagy inkább egy másik lenne kifejezőbb, ez a szín legyen, vagy egy másik illeszkedne ide inkább. Ez a forma legyen, vagy egy másik stabilabb lenne. A döntéshozatal a legenergiaigényesebb tevékenység. A kreatív szakmában dolgozol? Akkor neked feltétlenül szükséged van egy saját, jól működő, fenntartható energia-menedzsment rendszerre. Ennek pedig a lényege az, hogy befele figyelve a saját igényeid és prioritásaid alapján döntesz rövid-, közép- és hosszútávon arról, hogy mire mondasz igent és mire mondasz nemet. Ez az energia-menedzsment rendszer pedig attól lesz fenntartható, hogy megfelelő szokásokkal támogatjuk.
