Team Coaching

Team coaching

a csapatodnak – mire jó?

A teamcoaching számomra a fejlesztési folyamatok rendszerébe illeszkedik: A szervezet és az egyén között a csapatok dinamikája, kulturája, a csapattagok közti kapcsolatok minősége meghatározó hatást gyakorol mind a szervezet, mind az egyén működésére. Minden, csapatszinten megvalósult változás kihat mindkét szintre, és ez fordítva is igaz: az egyéni és a szervezeti szintű változás, fejlődés hatást fejt ki a közös célért dolgozó csapatok szintjén is.
A szervezeti szintű fejlesztések nehézkesek, lassan öltenek formát, és sok időt igényelnek. Az egyéni fejlődési folyamatok gyorsabbak, de többnyire inkább kisebb hatást fejtenek ki szervezeti szinten (kivételt képezhetnek ez alól a felsővezetői egyéni folyamatok). A teamcoaching ennek a két szintnek a szerencsés ötvözete: a változás gyorsabban látható, mint az egész szervezet esetében, a hatása viszont az egyéni fejlesztésekhez képest nagyobb körben érződik. Rendszer szintű szemléletet kíván, és rendszer szintű változást képes generálni a közös tanulás eredményeképpen.
A tanulás mindig egy folyamat eredménye. Egy csapat esetében ennek még inkább tudatában kell lennünk: a folyamat különböző fázisokból áll, a több résztvevő szükségszerűen több és többféle dinamikát visz a teamcoaching folyamatába. A közös tanulás folyamata pedig nem csupán a kívánt változást hozza meg, hanem a résztvevők közötti összetartozást is felerősíti.
A festészet metafórájával élve team coach-ként abban támogatom a résztvevőket, hogy egységes csapatként legyenek képesek megalkotni adott témában a közös művüket: használjanak fel minden alapanyagot, minden színt, amelyet az egyes tagok hoznak, bátorítsam őket arra, hogy akár keverjenek ki új árnyalatokat, kísérletezzenek a tónusokkal, és azok is merjék megfogni az ecsetet – legalább egy-egy vonás erejéig – akik eddig úgy gondolták, nekik az alkotáshoz nincsen tehetségük. Fontos az is, hogy a kép elkészültével megálljanak, rácsodálkozzanak, gyönyörködjenek, és ünnepeljék meg a sikerüket.
Ha az egyéni coaching ülésekhez elengedhetetlen a coach stabilitása és kiegyensúlyozottsága, ez hatványozottan igaz a team coaching folyamatokra. Stabilan és mégis rugalmasan jelen lenni, mint a gerincoszlop a test mozgása során. Team coach-ként ezt igyekszem megvalósítani.

Team coaching a gyakorlatban

Team coaching

a gyakorlatban

A team coaching is a coaching-hoz hasonlóan partneri együttműködésen alapul.
Ez nem tréning, és nem workshop: a cél az, hogy a közös gondolkodás és önreflexió eredményeképpen a csapat maga fogalmazza meg azokat a konkrét lépéseket, amelyek megvalósítására elköteleződnek a kívánt változtatások elérése érdekében.
A team coaching folyamatában a csapat nem csak a konkrét téma területén fejlődik, hanem elsajátíthatja a közös gondolkodásnak azt a módját, amelynek a segítségével folyamatos önreflexiót gyakorolhat, és így folyamatosan tanulhat, fejlődhet mind egyéni, mind csapat szinten.

Érdeklődsz
a team coaching iránt?

Érdeklődsz a team coaching iránt?

vélemények rólam

Akikkel már együtt dolgoztam

Hogyan
dolgozhatunk még együtt?

Hogyan dolgozhatunk még együtt?

Coaching

A te időd: önreflexióra, felismerésekre és fejlődésre.

A célok elérése és a kihívásokkal való megküzdés mellett időnként „ki kell zoomolnunk” ahhoz, hogy új perspektívából lássuk az életünket, helyzetünket.

Be on fire -
don’t burn out!

Fenntartható energaimenedzsment (nem csak) vezetőknek.