Virágültetés

Nyár végén átültettem a virágaimat: a régi földet kiszórtam, a cserepekbe friss földet tettem, és néhány növényt új cserépbe ültettem. Néhány nagyra terebélyesedett virágot különválasztottam, és szétültettem őket, hogy több terük legyen, tovább növekedhessenek. Átültetés közben arra gondoltam, szegény virág nem tudja, hogy ugyan jelen pillanatban rémesnek tűnhet, ami vele történik, de mindez jó okkal történik.

A régi földből már nem tud több tápanyaghoz jutni, a kinőtt cserépben már nem tud növekedni, és én ugyan tudom, hogy sokkal jobb dolguk lesz az új cserépben a friss földdel, én a virág helyében nem élném meg a legnagyobb örömként, hogy erővel kimozdítanak megszokott közegemből, mindent lecsupaszítanak körülöttem, leszakítanak belőlem részeket, megnyirbálnak, és fogalmam sincs, hogy mindez miért történik velem.

Sokszor így éljük meg az életünkben bekövetkező változásokat. Először rémülettel tölt el minket az, hogy a változás, mint valami külső erő, szétfeszíti megszokott és ismert – jóllehet szűkös – kereteinket, és nem látjuk, mi fog történni.

Az elmúlt hetek falevél-hullása ugyanezt juttatta eszembe. Mi gyönyörködünk a falevelek hullásában, de vajon ha mi lennék a falevelek, akiknek el kell engedniük a biztos kapaszkodót, és le kellene hullania a mélybe, vajon mit éreznénk? Mire figyelnénk? Lenne-e bennünk is olyan bizalom, amellyel a falevél lehull az ismeretlenbe?

A változás sokszor így köszönt ránk: hirtelen megszakad valami, amit korábban biztosnak hittünk, és hiába erőlködünk, küzdünk és harcolunk, nem tudjuk megállítani a változás folyamát. Félelemmel telve zuhanunk az ismeretlenbe, a szemünket is behunyjuk, és miután megérkeztünk az új helyszínre, még sokáig visszasírjuk a régi állapotot, az elmúltat.

Miért félünk a változástól? Az emberi elme arra van programozva, hogy védjen bennünket az ismeretlentől. Az ismeretlen félelmetes, és veszélyeket rejthet.

A komfortzónánkból való kimozdulás kényelmetlen, és félelemmel jár. Ha azonban erre a félelemre úgy tekintünk, mint annak a jele, hogy elértük a jelenlegi komfortzónánk határát, akkor ez az érzés nem tud minket megakadályozni abban, hogy tovább haladjunk.

Ha tudomásul vesszük, hogy ez az érzés csak egy jelzés, amit az elménk azért küld számunkra, hogy figyelmeztessen: „Vigyázat! Innentől nem ismerős a terep!”, akkor a félelem nem tud akadályozó fallá növekedni.

Ha meg akarod érteni, miért nem tudsz előrelépni egy adott területen az életedben, vagy miért ismétlődik egy helyzet minduntalan, a válasz nem kívül van, hanem benned.