Magamról

Gyerekként színész szerettem volna lenni, író, tanár, pszichológus és történész. Felnőttként jogász lettem, majd kineziológus, NLP coach és főállású stresszoldó. 

Hogyan lettem jogászból kineziológus, tréner? A távolság csak látszólag áthidalhatatlan: korábban energiajoggal foglalkoztam, most pedig az élet alkotó energiáival dolgozom.

Jogászként intellektuális szempontból nagyon izgalmas területeken dolgoztam: nemzetközi ügyvédi iroda, EU intézmény, tanácsadó cég, egyetem… Megtanultam szisztematikusan gondolkodni és írni, meglátni a lényeget egy komplex helyzetben, különböző – addig ismeretlen– témákba beleásni magam, és hatékonyan dolgozni. Ám a munka csak leszívta az erőmet, nem töltődtem belőle, nem jelentett számomra igazi örömet.

Márpedig én tudtam, hogy milyen az igazi öröm. Honnan? Emlékeztem. Gyerekkorom óta írtam, szerepeltem, szavaltam, és ugyan a jogászévek alatt a színjátszás elmaradt, az írás elapadt, a korábbi élmények miatt mégis pontosan tudtam, milyen az a jelenlét élmény, amikor az elememben vagyok.

Ezt az érzést keresve váltottam többször munkahelyet, és noha kitartóan reménykedtem, hogy majd egy másik jobb lesz, egyre inkább világossá vált az ellentét, ami a munkám és az általam keresett flow érzés között feszült. A pályámon megélt feszültségek eredményeképpen magam is megtapasztaltam a kiégés tünetegyüttesét: a fáradtságot, a szorongást, az álmatlanságot, de mivel annyi ember küzdött körülöttem ugyanezekkel a nehézségekkel, azt gondoltam, ez egyfajta „szakmai ártalom”, a munkám szükséges velejárója.

A kineziológiával egy fizikai probléma révén találkoztam: hosszú évek óta rendszeresen kificamodott a jobb vállam, és mivel megműttetni nem akartam, kerestem az alternatív megoldásokat. Így jutottam el egy oldásra, amely után a vállam többet nem ugrott ki a helyéről. Ekkor értettem meg, mennyire meghatározó az emberi test és lélek kapcsolata, és ekkor döntöttem el, hogy erről a témáról még többet szeretnék megtudni.

A tanulási folyamat során új felismerésekre jutottam az életemben, ismét megtapasztaltam a feltöltődés élményét mind testi, mind lelki síkon, és mindezek eredményeképpen elhatároztam, hogy pályát váltok. Saját vállalkozást indítottam kineziológusként.

Ahogy az évek teltek, egyre több olyan módszert sajátítottam el, amelyek abban segítenek, hogy a félelmeinket feloldva hozzáférjünk a képességeinkhez, és megvalósíthassuk mindazt, amire el vagyunk hivatva. A kineziológia több ága mellett így dolgozom ma az EFT-vel (Emotional Freedom Technique), a PTT-vel (Picture Tapping Technique), NLP-vel (Neuro lingvisztikus programozás).

A saját élettapasztalatommal a hátam mögött természetesen alakult úgy, hogy az egyik fő témám a kiégés, és annak kezelése, megelőzése mind egyéni, mind vállalati szinten, illetve a kreativitás fejlesztése, a saját alkotóerőnk kibontása.