Kineziológia

A kineziológia egy olyan alternatív stresszoldó módszer, amely a nyugati orvoslás és csontkovácsolás (kiropraxis), valamint a Hagyományos Kínai Orvoslás elemeit ötvözi abból a célból, hogy kiegyenlítse az egyén energiaáramlását, és beindítsa a szervezet öngyógyító folyamatait.

Miben más a kineziológia, mint a coaching?

Az izomteszt szerepe és fontossága

A coaching – életvezetési tanácsadás – legfontosabb eszköze a kérdezés. Egy jó coach jó kérdésekkel segíti a hozzá fordulót abban, hogy az ügyfele – ahogy válaszol a kérdésekre – maga jöjjön rá a megoldásra, és a maga számára megfelelő módon valósítsa meg azt az életében.

kaszas_agnes_hogyan_segitek_kineziologia

A folyamat elsősorban a mentális és az érzelmi síkon zajlik, bár a testi érzetek is fontos szerepet kaphatnak az önmegfigyelésben, a tudatosság elsajátításában és gyakorlásában.

A kineziológia fő eszköze az ún. izomteszt. Ezt tekinthetjük egyfajta speciális kérdésnek, amire a válasz nem az ügyfelünk fejéből ered, hanem a testéből, a sejt szinten tárolt adatbázisból.

Az izomteszt egy bio-visszaigazolási mechanizmus. A testünkben stressz hatására beinduló biokémiai és hormonális változások az izom tónusára, erejére is hatással vannak.

Az addig erősen tartó izom ellazulhat, míg ugyanezen izom tartópárja megfeszül. Egyszóval a tónus – a stressz nélküli állapothoz képest – megváltozik. Ez a tónusváltozás érzékelhető az izomteszten keresztül.

kaszas_agnes_hogyan_segitek_kineziologia

Hogyan? Ha kinyújtod oldalra a karod vállmagasságban, egyenesen, akkor érzed, hogy bizonyos izmaid dolgoznak azon, hogy a karodat ebben a pozícióban tartsd, de nem kell különösebben megerőltetned magad.

Én, mint tesztelő, a karodra enyhe nyomást gyakorolok (kb. 800 gramm súlynak megfelelő erővel, tehát viszonylag finoman, ez ugyanis nem erőverseny!). Ha te nyugodt vagy, esetleg egy kellemes emlékképet idézel fel magadban, tehát nincs benned semmiféle feszültség, akkor én hiába nyomom meg a karodat, Te továbbra is ott tudod tartani a karodat anélkül, hogy extra erőt kellene kifejtened.

Ha viszont ugyanezt a gyakorlatot úgy végezzük el, hogy te feszült vagy, aggódsz, vagy egy kellemetlen emlékképet idézel fel magadban, akkor ugyanakkora erejű nyomás érzékelésekor már kénytelen lennél további, extra erőfeszítést tenni annak érdekében, hogy a karod mozdulatlan maradjon – és ha ezt nem teszed, akkor az izom elgyengül, és a karod lefelé elmozdul.

A lényeg, hogy mindkét fél azonos erőt fejt ki: te azonos erővel tartod a karodat, én azonos erővel nyomom meg. A változás így egyértelműen érzékelhető mindkét fél számára.

Mi van akkor, ha egy nálam 10x erősebb személlyel dolgozom? Ott is működik az izomteszt? Vagy abban az esteben meg kell tízszereznem a nyomás erejét?

Meglepő módon az izomteszt ugyanúgy működik, bármilyen izmos emberrel dolgozom is. A viszonyítási pont ugyanis nem az izmok ereje, mérete, edzettsége. Lehet valaki bármilyen edzett, az izmai a stressz által beindított biokémiai folyamatokra ugyanúgy reagálnak, mint egy cingár alkat izmai: a tónus megváltozik.

Miért érdekes az izomteszt?

Egyáltalán: miért hasznos, hiszen azt mindenki tudja, hogy ha egy kellemetlen emléket idézünk fel, akkor rosszabbul érezzük magunkat. Ehhez nem kell a karunkat nyomkodnia senkinek.

Ma már teljes mértékben elfogadott az a tény, hogy énünknek, és az agyunkban, idegrendszerünkben tárolt információnak csupán alig néhány százaléka hozzáférhető a tudatos elme számára.

Ez a jéghegy csúcsa. A mélyben rejlő több, mint 90% viszont meghatározza a tudatos viselkedésünket, látásmódunkat, hozzáállásunkat és döntéseinket.

Gyakran előfordul olyan helyzet, amikor egy, a jelenben problémaként megélt helyzet, egy vagy több másik, múltbeli – esetleg már elfelejtett, vagy soha nem is tudatosult – eseményhez, helyzethez, emlékképhez kapcsolódik, és hiába igyekszem a jelenlegi nehézségemet megoldani az akaraterő segítségével, nem sikerül.

Az izomteszt segítségével megtaláljuk a jelenlegi probléma gyökerét, mert mélyebbre tudunk hatolni, mint ha csak a tudatos szinten keresgélnénk.

Azt figyeljük, azt keressük, hogy adott probléma – vagy annak egyes vetületei – hol kapcsolják be a testedben azt a stressz-reakciót, amit az izomteszt jelez nekünk. Ha tudjuk, hogy hol akadt el az energiaáramlás a stressz miatt, akkor már tudjuk, hogy mit kell tennünk.

Pont, mint a takarításnál: amíg nem tudjuk, hogy hol poros még a könyvespolc, akkor nem tudjuk, hogy hol kell törölgetnünk ahhoz, hogy tisztaság legyen.

Az izomteszt nagy előnye az is, hogy teljes diszkréciót biztosít: ha nem akarsz beszélni a nehézségeidről, vagy már unod századszor is elismételni ugyanazt, akkor megteheted, hogy csak gondolatban idézed fel a helyzetet: a test akkor is reagál.

kaszas_agnes_hogyan_segitek_kineziologia_diszkrecio

A legfontosabb előnye azonban az, hogy olyan összefüggések tisztulhatnak ki előtted, amire korábban nem is gondoltál: hiszen ezeket a gyümölcsöket nem a „gondolat fa” termette.

A kineziológia eszköztárával pedig képesek vagyunk ezeket az eldugott, a jelenlegi életedet is megterhelő érzelmi blokkokat feloldani, elengedni.

Olyan ez, mint amikor a kertedben növő gyomot – amit éveken át csak simán a fűnyíróval nyírtál le, és az újra kinőtt, sőt erősödött – most végre gyökerestül kihúzod a földből. Végre valahára többé nem nőhet ki.

Sőt, ha akarod, a helyére ültethetsz valami kedvedre valót.

Stresszoldás, mint a változás katalizátora

Azt tanultuk, hogy ha változtatni akarunk az életünkön, a siker titka az akaraterő. Ha megfeszülünk, és szembemegyünk azzal, amit meg akarunk változtatni, amire esetleg évek hosszú során át kondicionálódtunk.

Erőfeszítéssel lehet csak kiszállni az életünket meghatározó mintákból, és ha változtatni akarunk, akkor valami ellen fel kell lépnünk. Ez az akaraterő mítosza, ami a mai napig elég erősen tartja magát.

Nézzük meg egy kicsit közelebbről, hogyan változunk. Az emberi testben folyamatosan információ áramlik az idegpályákon. A kis hírvivők eljuttatják a pillanatnyi állapotunkról a helyzetjelentést az agyba, ahonnan aztán erre reagáló válaszok indulnak el, és a testünk ennek megfelelően mozog, a vérünkben ennek az információcserének az eredményeképpen áramlanak a hormonok, minden testi reakciót információcsere, egyfajta belső kommunikáció előz meg.

A stressz reakció is egy normális testi reakció. Fontos tudni, hogy a külső szemlélő számára azonosnak tűnő stresszorok – azaz stresszt kiváltó tényezők – nem mindenkinél ugyanazt a reakciót váltják ki. Nem létezik objektív stressz.

Van, aki egy csattanó hangtól összerezzen, van, aki megijed és felkiált, van, aki szinte meg sem hallja. Van, aki egy mondattól megbántódik, és napokig nem tudja túltenni magát rajta, mások pedig ugyanazt a mondatot fel sem veszik.

Miért van ez így? A válasz mindannyiunk saját egyéni múltjában keresendő. A látszólag véletlenszerű eltérések mögött valójában az egyén életébe teljes mértékben illeszkedő indokok állnak.

A korábbi tapasztalatok – akár tudatos, akár tudatalatti szinten – elraktározódnak az agyunkban. Ha jó érzések kapcsolódtak valamihez, akkor bármi, ami később az életünkben felidézi ezt a kellemes érzést, ezt az új jelenséget is kellemes(ebb)nek éljük meg.

Ha azonban ér minket egy negatív élmény, akkor később bármi (és nagyon meglepő, hogy az életünkben mennyi mindenre tudunk asszociálni egy adott helyzetről) előhívhatja ugyanazt a korábbi rossz érzést – ha nem is feltétlenül ugyanakkora erővel.

A szervezeted tehát nem csak akkor reagál a stresszes helyzetre, amikor azt megtapasztalod.

Vegyünk egy leegyszerűsített példát: miközben békésen nézelődsz a virágoskertben, megtámad egy kutya. Az agyad arra van beállítva, hogy vigyázzon rád, és óvjon a veszélyektől, ezért – hogy a jövőben ne ismétlődhessen meg a félelmetes jelenet – megőrzi az helyzet minden részletének képét.

Úgy képzeld el, mintha az agyad egy dossziéba rendezgetné az eseményeket, és felcímkézi azokat aszerint, hogy biztonságosnak vagy veszélyesnek minősülnek. A kutyatámadás bekerül a veszélyes helyzetek c. dossziéba.

Nem csak azt jegyzi meg, hogy veszélyes az, ha egy kutya megtámad, hanem megjegyzi azt a részletet, azokat a részleteket, amiket ahhoz a helyzethez kapcsolni tud: a virágokat, a színeket, azt a bámészkodó, nyugodt, elvarázsolt lelkiállapotot, amiben nem vetted észre, hogy már közelít a kutya.

Agyunk összekapcsolja ezeket a részleteket a veszély fogalmával azért, hogy ha legközelebb bármi hasonló jelet észlel, időben figyelmeztessen.

Ennek az a következménye, hogy eltelhet ugyan x év, de az agyadban rögzült kép szerint a virágoskert nézegetése veszélyeket rejt. Ez lehet, hogy nem logikus, és nem racionális, mert tudod, hogy nem minden kertben leskelődik rád egy támadásra kész vad kutya, de az agyad elraktározta ezt a mélyebb rétegekbe, és a tudatos szintről nincs hozzáférésed ahhoz, hogy ezt a programot átírd.

Ez egy olyan példa volt, ahol viszonylag könnyen meggyőzzük magunkat arról, hogy nem vagyunk veszélyben. De többségében olyan helyzeteket raktározunk el, stresszhelyzetként, ahol nem tudjuk ilyen tudatosan különválasztani az eseményt és a hozzá kapcsolódó félelmet és egyéb negatív érzelmeket.

Gyakran valójában a helyzet maga nem veszélyes, a reakciónk azonban olyanok, mintha veszélyhelyzetben lennék. Amit magunkkal hordozunk, az az érzelmi lenyomata annak, hogy hogyan reagáltunk egy korábbi hasonló helyzetben. Ez akadályozhat meg minket abban, hogy az akaratunk szerint változtassunk valamin.

Ha belátjuk azt, hogy a cselekedeteink fő motorja nem a tudatos szinten található, hanem annál mélyebben, akkor érthető, hogy a tudatos szinten remekül aktivizálható akaraterő miért nem képes minden viselkedési mintát felülírni.

Ha azonban elkezdjük magunkat ostorozni azért, mert nem vagyunk képesek megbirkózni a helyzettel, vélt „gyengeségünk”, tehetetlenségünk miatt szégyenérzetünk vagy bűntudatunk támad, akkor ezzel csak nehezítjük a változást.
Pedig lehet, hogy csak a megközelítésünkön kellene változtatni.

Ha tényleg a tudatalattinak ilyen meghatározó szerepe van, akkor felmerül a kérdés, hogy hogyan férünk hozzá. Mivel „tudatalatti”, tudatos ébrenlét állapotában nem férünk hozzá. Ezen alapulnak azok a módszerek, amelyek a változáshoz a meditációs állapotot kapcsolják, amelyen keresztül hozzáférhetünk a tudat mélyebb rétegeihez és a tudatalatti programokhoz.