Ezüstgyűrű, avagy: az életem lenyomata

Luca barátnőm nagy mosollyal az arcán érkezett. A teázó, ahol beszélgetni szoktunk, most is melegen, barátságosan várt minket. Én már szokásos asztalunknál ültem, és azon töprengtem, ez alkalommal melyik teakölteményt kóstoljam meg. Luca mellém huppant, és elkapta az asztalon heverő jobb kezemet. „Jaj de szép!“ – a gyűrűmet nézte: egyszerű, díszítés nélküli, viszonylag széles ezüstgyűrű. „Milyen különlegese a mintázata!“ Meglepődve néztem rá. Mintázat? Majd a gyűrűre nézve megértettem, mire gondol.

Az ezüst a puhább fémek közé tartozik, így a felszínén könnyebben lenyomtat hagyhat minden odaütődés, karcolás, benyomódás, koppanás. „Ez nem minta. Ez az éltem“- válaszoltam. Eredetileg teljesen sima felszínű, mindenféle motívum nélküli darabként választottam ki egyetemista koromban Salzburgban. A nyári tanfolyam végén sikeres nyelvvizsgám után leptem meg magam vele. Nagyon szerettem, sokat hordtam. És teltek az évek.

A gyűrű a kezemen volt télen-nyáron, kesztyűben és szabadon, itthon és utazásaim során. Óhatatlanul nekiütődött falnak, ajtónak, asztalnak, ha a kezemet megszorították a gyűrű megnyomta az ujjamat, ha víz érte, lerázta magáról, forgattam az ujjamon, így minden oldalát sokféle hatás érte. Ezek az észrevételen apró behatások mind-mind lenyomatot képeztek az ezüstben. A csillogása átalakult: ma már nem egy tükörsima felszín csillogása. Ma már sokkal rafináltabb, egyedibb, hiszen sok apró kis bevésődés, karcolás, kopás formálta.

Ez a gyűrű olyan, mint én vagyok. A sok tapasztalás, amelyek között volt fájdalmas is, nyomot hagytak a lelkemben, és már nem tükörsima a felszín, már nem egyenletes. És ez így van rendjén.

Biztos vagyok benne, hogy a Te életedben is voltak nekicsapódások, hideg-meleg, karcolás, és még sok más behatás. Fontos, hogy tanuld meg meglátni a szépségét a sok mintának, és fel tudd bennük fedezni újra meg újra a Te saját, egyedi, soha meg nem ismételhető életed szépséges motívumait.