Az előző cikkekben írtam a stressz fogalmáról, hatásairól, fontosságáról, és arról, hogy miért elengedhetetlen a rendszeres stresszoldást beépíteni a hétköznapjainkba.
Mi a helyzet akkor, ha egy nehezebb időszakon megyünk keresztül? Mit érdemes akkor is észben tartani?
Erre ad választ – dióhéjban – ez a cikk.
Selye János elmélete szerint a stressz három fázisra osztható:
- Vészhelyzeti reakció: Ebben a szakaszban a test riadót fúj a stresszor megjelenésérre adott válaszként. Ez a zsigeri szintű üss vagy fuss – esetleg fagyj le fázisa.
- Ellenállási szakasz: a test ellenállóképességét a normális szint fölé emeli, hogy alkalmazkodjon a stresszor folyamatos jelenlétéhez.
- Kimerültség fázisa: amikor a testnek már nincs tovább energiája a stresszorhoz való alkalmazkodáshoz, és megjelenhetnek a stressz okozta komolyabb tünetek is.
Erős stressz hatására a vészhelyzeti reakció, az ellenállási szakasz és a kimerültség fázisa gyors egymásutánban jönnek létre. Kielégítő pihenéssel azonban felépülhetünk a kimerültség szakaszából is.
Selye azt az energiát, ami a stresszorhoz való alkalmazkodáshoz szükséges, alkalmazkodási energiának nevezte. Teóriája szerint minden ember genetikusan meghatározott mennyiségű alkalmazkodási energiával születik.
Két féle alkalmazkodási energiát különböztet meg:
Az egyik a felszíni, azonnali felhasználásra kész, pótolható energia, a másik egy mély energia, amit tartalékként tárolunk, és amely csak némi pihenés vagy kikapcsolódást jelentő tevékenység végzése után képes újraképezni a felszíni energiát.
Az egyik kiégésről szóló videóban bemutattam már a régimódi háztartás példáját.
Stresszes időszakban az a cél, hogy támaszkodhatsz ugyan a tartalékaidra, de legyél tudatában annak, hogy a tartalékaidat fogyasztod, és ez nem fenntartható.
Az ember úgy van megteremtve, hogy képes extrém körülményekhez is adaptálódni a túlélés érdekében. Ha azonban a célunk nem csak a túlélés, hanem az, hogy jól legyünk, akkor ügyelnünk kell arra, hogy a kamrát és a pincét mindig fel tudjuk tölteni.
A kamra és a pince nem azért van, hogy soha ne együnk onnan, hanem azért van, hogy amikor olyan helyzet van, hogy nem tudok máshonnan merítenem, legyen hova nyúlnom.
A csapda az, hogy valami, amiről azt gondoltuk, hogy átmeneti, ideiglenes, vészhelyzeti megoldás, az idővel a normává válik.
Fontos tehát folyamatosan tudatában lenni annak, hogy az adott időszak nem “szokásos”, nem “átlagos”, hanem rendkívüli. És mivel rendkívüli, ezért a stresszkezelésnek még kiemeltebb szerep jut.
Ez evidenciának tűnhet, de míg egy betegség esetén, ha ágynak dőlünk, tudomásul vesszük, hogy ez most egy “rendkívüli” helyzet, amely a szokásostól eltérő napirendet, és fokozott öngondoskodást kíván meg, addig a túlterheltségre adott válaszunk ennek pont az ellenkezője. Amíg bírjuk, tartjuk a frontot, és azt gondoljuk “ezt ki kell bírni”. Részben igaz is, – erről szól az ellenállás szakasza. Arra azonban nagyon kell ügyelnünk, hogy az ellenállás szakaszából ne csússzunk át a kimerültség, kiégettség fázisába.
A stresszkezeléshez kapcsolódóan a legfontosabb a tudatosság, a tudatos figyelem. Ha érted, mi történik, ha megfigyeled a saját tested jelzéseit, és azokra időben reagálsz, akkor olyan állapotban tudod magad tartani, ahonnan elképzelhetőek ugyan kilengések, de azok valóban ideiglenesek lesznek, nem állandósul a fáradtság.